Hiába számítunk tradicionális ökölvívó nemzetnek, nehéz kvótát szerezni

Dorogi László

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szeptemberben megválasztott elnöke, Bajkai István tisztában van a ténnyel, hogy nem éppen a legszebb napjait éli a magyar ökölvívás.

Fotó: boxing.hu

Történt egy s más a magyar ökölvívás háza táján az elmúlt években. Az elnökök jöttek-mentek, pénzek tűntek el, majd lettek meg, de igazán átütő nemzetközi sportszakmai sikert nagyon régen - egészen konkrétan az előző évezred végéhez közeledve - értünk el bokszban. Kovács "Koko" István 1996-ban, Atlantában állhatott fel a dobogó legfelső fokára az olimpián, azóta - Erdei Zsolt sidney-i bronzérmétől eltekintve - még a közelébe sem került magyar bunyós hasonló eredménynek.

Pedig a magyar ökölvívás pompás hagyományokkal rendelkezik, összesen tíz arany-, két ezüst- és nyolc bronzérem bokszolóink összesített eredménye a nyári játékok történetében, ezzel az örökös szakági éremtáblázaton a hatodik helyet foglaljuk el az Egyesült Államok, Kuba, Nagy Britannia, Olaszország és a Szovjetunió mögött.

A magyar ökölvívósport első olimpiai bajnokát az 1928-as játékokon avatták Kocsis Antal személyében, aki a légsúlyúak döntőjében francia riválisát felülmúlva ért fel a csúcsra. Négy évvel később Los Angelesben Énekes István lett olimpiai bajnok légsúlyban, majd újabb négy év elteltével Harangi Imre Berlinben diadalmaskodott. 1948-ban zsinórban a negyedik nyári játékok sem teltek el magyar ökölvívó arany nélkül, a harmatsúlyú Csík Tibor olasz ellenfelét győzte le az olimpiai döntőben.

Egyetlen háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk Papp László 1948-ban középsúlyban, 1952-ben és 1956-ban nagyváltósúlyban lett olimpiai aranyérmes. A "Béka" becenévre hallgató Török Gyula 1960-ban az MTK versenyzőjeként hódította el a légsúly olimpiai bajnoki címét, az 1972-es müncheni terrorcselekmények árnyékában pedig Gedó György ért fel a csúcsra papírsúlyban, ezután következett Kovács István olimpiai győzelme Atlantában.

Fotó: olimpia.hu

A dolog úgy áll, hogy a 2020-as tokiói játékokra már csak két versenyen szerezhetnek kvótát a magyar ökölvívók, előbb márciusban Londonban tartanak európai kvótaszerző viadalt, májusban pedig Párizsban világkvalifikációs versenyt. A magyar válogatott maximálisan nyolc férfi és öt női bokszolóval vehet részt mindkét kvalifikációs eseményen, ezt pedig szeretné is kihasználni a magyar delegátus.

"Az esélyeink sajnos nem túl jók, ennek ellenére bízunk abban, hogy lesz kvalifikációt sikeresen teljesítő versenyzőnk"

- fogalmazott világosan Bajkai István, aki nagyon jól tudja, elképesztően nehéz lesz olimpiai kvótát szereznie a magyar sportolóknak.

A már említett kvalifikációs versenyek közül az első, londoni ígérkezik nehezebbnek, ugyanis itt a legerősebb európai ökölvívók közül mindenki szorítóba lép, a franciaországi selejtezőn viszont a kvótások már nem lesznek ott a mezőnyben - sem Európából, sem a többi kontinensről.

Bajkai, elődjéhez, Erdei Zsolthoz hasonlóan nehéz terhet vett a vállára a szakszövetségi elnöki pozícióval és túlságosan sok újdonságot ő sem mondott el: szeretnék rendbe rakni a szövetség pénzügyeit, úgy, hogy közben a hatékony munkára koncentráljanak, továbbá fontos célként jelölte meg, hogy újra népszerűvé tegyék az ökölvívást Magyarországon.

Thomas Bach, a NOB elnöke bezárta a kapukat a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség előtt. (Fotó: Getty Images)

Ez azért különösen nehéz feladat, mivel nemzetközi szinten is komoly gondokkal küszködik az ökölvívás. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tavaly júniusban vonta meg a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját, az egyhangú döntés értelmében tehát a sportág ötkarikás versenyei, továbbá a kvalifikációs sorozatok is a NOB égisze alá kerültek.

Az AIBA - amely egyébként 203 tagországával a világ harmadik legnagyobb sportszervezete - és a NOB már régóta hadban áll egymással, ugyanis a nemzetközi szövetségnél is komoly gazdasági és vezetési problémák ütötték fel a fejüket. Bajkai bízik abban, hogy a nemzetközi szövetség visszaférkőzik majd a NOB kegyeibe és megoldódnak a problémái, de azt is megjegyezte, hogy a magyar ökölvívók eredményeit nem befolyásolja a nemzetközi szövetség felfüggesztése.

Az ökölvívás szinte a kezdetek óta része az olimpiai programnak, 1904 óta olimpiai sportág és csupán az 1912-es játékok műsorán nem szerepelt.

https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/88726/pics/lead_800x600.jpg
ökölvívás,Út Tokióba
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?