Tokió 2020: „Sokáig ünnepeltünk tegnap este, még mindig nehezen hisszük el"

Bátorfi Zoltán, a magyar női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya rendkívül boldog, hogy sikerült a kvótaszerzés az olimpiára.

Fotó: promotions.hu

A Madarász Dóra, Pergel Szandra, Fazekas Mária összeállítású együttes csütörtökön 3:1-re legyőzte a csak honosított kínai játékosokkal felálló, házigazda portugálokat, ezzel pedig története során először először kvalifikálta magát az ötkarikás játékokra. A tokiói olimpia napra pontosan hat hónap múlva kezdődik. 

„Sokáig ünnepeltünk tegnap este, még mindig nehezen hisszük el, hogy a mezőny egyik legnehezebb ellenfelével szemben sikerült a kvótaszerzés"

– nyilatkozta az MTI-nek pénteken Bátorfi Zoltán.

"Mivel a háromfős csapatkvalifikációval két egyéni indulási jog is jár, és ez a maximum, a tavaszi egyéni kvótaszerző versenyeket és az azokkal járó stresszt immár elfelejthetjük, ami óriási nyugodtságot ad. Szinte még fel sem fogom, mekkorát.”

Hozzátette, hogy ezzel együtt természetesen indulnak majd a World Tour-sorozat tornáin, amelyeken a Pergel, Szudi Ádám duó révén vegyes párosban még szerezhetnek egy indulási jogot. Mint mondta, arra kevés az esély, hogy a kvótát adó németországi, katari és japán versenyen a kettős direkt kvalifikációt szerezzen, de a világranglistán nagyon jól áll a magyar vegyes páros és azon lesznek, hogy ez a júniusi kvótaosztásnál is így legyen.

A csapatversenyben rendkívül nehéz dolga lesz a magyaroknak, mivel a 16-os mezőny egyenes kieséses rendszerben ütközik majd meg az olimpián.

„Ráadásul a gyermeket váró Póta Georgina egyre hátrább fog csúszni a világranglistán és ez a mi kiemelésünket is befolyásolja majd negatív irányba”

– tette hozzá Bátorfi.

A vasárnapig tartó portugáliai tornán mindkét nemnél kilenc kvóta kerül kiosztásra. A nőknél eddig a magyarokon kívül a Koreai NDK, Szingapúr, Lengyelország és Tajvan jutott indulási joghoz.

A magyar férfiválogatott is versenyben van még Tokióért, a kvótáért ma 17 órától a harmadik helyen kiemelt svédek ellen mérkőznek meg. Amennyiben nem sikerül nyerni, úgy a csapat a vigaszágra kerül, ahol viszont már három ellenfélnél kell jobbnak bizonyulnia az olimpiai kvótáért.

https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/89413/pics/lead_800x600.jpg
asztalitenisz,Út Tokióba
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?