Hol az eszed Thomas Bach?

Szabó Róbert

Nem lenne tisztességes az olimpia elhalasztása. Az viszont teljes mértékben elfogadható ezek szerint, hogy több ezer ember egészségét kockáztassák.

Fotó: Ministry of Sport

Kicsit sem tartom ésszerűnek Thomas Bach nyilatkozatát, amit még szombaton a német Südwestdeutschen Rundfunksnak közölt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke úgy tartja, hogy nem lenne tisztességes az esemény elhalasztása, hiszen ezzel több ezer sportoló álmát törnék össze. Szerintem ezt az álmot a versenyzők java része beáldozná a nagyobb jóért.

Tokió 2020: nem tartaná tisztességesnek a halasztást a NOB elnöke

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach a Südwestdeutschen Rundfunksnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem tartaná tisztességesnek az olimpia elhalasztását. A bizottság első embere azzal indokolta gondolatát, hogy a koronavírus-járvány miatti lemondás a 206 országból érkező 11 ezer sportoló álmát törné össze.

Szinte minden európai országban áll a sportélet, minden sporteseményt elhalasztottak, azért, hogy a járványt csillapítani tudják. Persze akad renitens ország, mint például Fehéroroszország, ahol az elmúlt hétvégén kezdődött el a futballbajnokság. Ez egy nagyszerű módja annak, hogy valamilyen szinten féken tartsák a vírus terjedését. Viszont ez magával vonja azt is, hogy több olimpiai kvalifikációs verseny megrendezése is veszélybe került. Nézzük csak a londoni ökölvívó olimpiai kvalifikációs tornát, ahol a harmadik, hétfői napon szakították félbe az eseményeket, és hozták haza azonnal a magyar versenyzőket is. Emellett Olaszországban is halasztottak el úszóversenyeket, valamint a női és férfi vízilabda kvalifikációs torna is elmarad. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kérdéses az, hogy július 24-ig le tudják-e bonyolítani ezeket a kvótaszerző versenyeket.

A kvalifikációs tornák megrendezése mellett az is kérdésessé vált több sportoló számára, hogy hogyan tudja teljesíteni a felkészülést. Ahogy korábban megírtuk Baji Balázs is amiatt aggódik, hogy nehéz lesz a kvótaszerzés az idő rövidsége miatt. Emellett több csapatsportnál is lemondták a válogatottak edzőtáborait, felkészülési mérkőzéseit is. Ezt is figyelembe kellene vennie a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hiszen nem feltétlenül lennének egyenlőek az esélyek a csapatok, sportolók közt.

Tokió 2020: egyre nehezebbé válik a kvótaszerzés Baji Balázsnak

Az egyéves kényszerpihenő után februárban visszatérő Baji Balázs elmondta, hogy mivel jelenleg nem módosítottak az olimpia július 24-i kezdődátumán, ezért folyamatosan edzésben kell maradniuk. Ennek ellenére szerencsésnek tartja magát, hiszen a Budapest Honvéd sportegyesület nyitva tartja kapuit számára, hiszen mint olimpiára készülő versenyző tagja a kiemelt keretnek.

A Nemzetközi Jégkorongszövetség is pozitív példaként állhat a NOB előtt. A szövetség sokáig húzta az A-csoportos világbajnokság törlését, de végül meghozta a döntést. Az is igaz viszont, hogy ott nem sok esély volt arra, hogy mégis megtartják az eseményt.

Thomas Bach azzal támasztotta alá azt, hogy nem lenne tisztességes az olimpia elhalasztása, hogy ezzel több ezer sportoló álmát törnék össze. Mégsem igazolódik be ez azután, hogy több sportoló is támadja a szervezetet. Sőt a NOB kanadai tagja, Hayley Wickenheiser úgy fogalmazott, hogy érzéketlen és felelőtlen döntés lenne az olimpia megrendezése. A görög rúdugró, Katerina Sztefanidi azt mondta, hogy ha nem halasztják el a versenyt, akkor azzal a versenyzők egészségét is veszélyeztetik. Emellett hozzátette azt, hogy senki sem szeretné azt, hogy elmaradjon az olimpia, de szükség van egy B-tervre is. 

Tokió 2020: a sportolók is támadják a NOB-ot

Egyre több kritikát kap a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amiért a hivatalos álláspont szerint továbbra sincs napirenden a nyári tokiói olimpia elhalasztása a világban tomboló koronavírus-járvány miatt. A NOB kanadai tagja Hayley Wickenheiser (aki jégkorongozóként öt téli, softball-játékosként pedig egy nyári olimpián képviselte hazáját) úgy fogalmazott, hogy érzéketlen és felelőtlen döntésnek tartja, hogy a biztosság még mindig kitart amellett, hogy a játékokat időben kell megrendezni.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja, Dr. Csisztu Zsuzsa is úgy véli, hogy egy bölcs és belátó döntésre lenne szükség a jelenlegi helyzetben.

Tokió 2020: dr. Csisztu Zsuzsa is a halasztás mellett érvel

Dr. Csisztu Zsuzsa, egykori olimpikon tornász, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja hivatalos Facebook oldalán osztotta meg gondolatait a követőivel az olimpia és a koronavírus kapcsán.

Továbbra is az a kérdés lebeg a szemem előtt, hogy miért nem készít egy B-tervet a NOB? Akár úgy, ahogy azt a labdarúgó Európa-bajnokságnál tette az UEFA. Vagy ennyire nehéz beismerni azt, hogy ezt most valószínűleg nem jól csináltuk? Sokkal többet érne az, hogyha Thomas Bach esetleg utólagosan okoskodna, hogy "Én megmondtam", mintha egy rossz döntéssel egy összecsapott olimpiát rendeznének meg 2020-ban. Ez sem a sportolóknak, sem a szurkolóknak nem tenne jót.

Ami pedig a koronavírus-járványt illeti. Jelenleg korántsem tűnik úgy, hogy hamarosan vége lesz a jelenleg kialakult helyzetnek. Ha mégis arra ébrednénk egy hét múlva, hogy már nincs semmi baj, akkor sem biztos, hogy minden menne a rendes kerékvágásban júliusra. Hiszen a számok folyamatosan nőnek, egyre több lesz a fertőzött és sajnos egyre többen halnak bele a vírusba. 

Innentől számomra két kérdés maradt. Tisztességes-e több ezer sportoló álmát összetörni? Felelős döntés-e több ezer sportoló, szurkoló, újságíró és egyéb stábtag egészségét kockáztatni? A kérdés nyitott, a választ várjuk, a fontossági sorrendet pedig mindenki maga dönti el.

https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/92161/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?