Ökölvívás: Papp László a nép igazi bajnoka volt

Kálovics Tibor

Kevés népszerűbb sportoló volt a magyar sporttörténelemben, mint Papp László. A csupa szív ökölvívó három olimpiai győzelmével ugyan történelmet írt, de mégis megmaradt egy allűröktől mentes példaképnek.

Fotó: kormanysport.hu

Papp László 1926. március 25-én látta meg a napvilágot Angyalföldön. Édesapját 11 éves korában elveszítette és így már gyermekkorától dolgozott, hogy eltartsa édesanyját és testvéreit. Tizenhat évesen kezdett el bokszolni osztálytársa Krebs Lajos hatására, ám fiatal korában még a labdarúgással is kacérkodott. Bár az anyukája azt szerette volna, hogy labdarúgó legyen belőle, amikor először értesült fia eredményeiről, áldását adta a bokszra. 1945-ben a BVSC-hez igazolt, ahol Podány Sándor, majd később Adler Zsigmond lett az edzője. Utóbbi munkakapcsolat később meghatározta az életét. Egy évvel a II. világháború után már ő volt a középsúly magyar bajnoka, a nemzetközi áttörésre azonban várni kellett, mivel a dublini Eb-n kikapott a csehszlovák színeket képviselő Torma Gyulától. 

1948-ra aztán Adler segítségével élete addigi legjobb formájába lendült és sorra győzte le az ellenfeleit az olimpiát megelőzően. Londonba még úgy érkezett, mint akitől titokban egy érmet várt a hazai közvélemény. Állítása szerint a nemzetközi mezőnyből nem ismerték, ezért amikor a középsúlyúak mérlegelése zajlott, többször kilökték a többiek a sorból. Ő bosszút fogadott, mégpedig azt, hogy mindenkit legyőz. 

Ez pontosan így is történt: a finn Valle Resko, a luxemburgi Jeannot Welter és a francia Auguste Cavignac egyaránt KO-s vereséggel végezte ellene az elődöntőig vezető útján. Egy mérkőzés ekkor három meneten át tartott, Papp a három összecsapás során összesen négyet vívott. A legjobb négy között az sem zavarta meg, hogy ugyanazon a napon kellett megvívnia az olasz Ivano Fontanával mint belga ellenfelével, ha fáradtan is, de egyhangú pontozással győzött. A döntőben aztán jöhetett az angol Jeffrey Wright elleni meccs, ahol a hazaiak kedvencét teljesen alárendelt szerepbe kényszerítette. Már az első menetet is az ő fölénye jellemezte, majd a második és a harmadik három perc során kisebb csodának számított, hogy nem küldte padlóra az egyébként nem rossz képességű angolt. Végül egyhangú pontozással hirdették ki, hogy olimpiai bajnok lett.

Diadalával nemzetközileg is sztár lett: az angol lapok őt választották a torna legjobb ökölvívójának, egy amerikai menedzser pedig nagy összegű szerződést kínált neki. Utóbbit természetesen nem fogadta és nem is foghatta el. Győzelmét követően a MÁV-nál segédtisztből főtisztté léptették elő. Büszkén vállalta, hogy munkáscsaládból származott,  népszerűsége pedig lényegében a labdarúgókéval vetekedett. 

Egy évvel London után aztán az első Európa-bajnoki győzelmét is megszerezte, mindezt úgy, hogy a második meccsen vállsérülést szenvedett. Ebben az évben a főiskolai világbajnokságon sem talált legyőzőre, és ezt a duplázást 1951-ben megtudta ismételni. Ekkor már nagyváltósúlyban indult, de az új súlycsoportban sem igazán volt ellenfele. 

Helsinkiben az első meccsét az amerikai Spider Webb ellen lépett a kötelek közé, aki olyannyira nem tisztelte a címvédőt, hogy rálépett Papp lábára és nem fogott kezet vele. A bajnok ettől éktelen dühbe gurult és pusztító ütéseinek köszönhetően már az első menetben kétszer padlóztatta tiszteletlen ellenfelét. A második menetben aztán megint elkezdte sorozni az amerikait, és a bíró így idő előtt beszüntette a meccset. Jellemző a magyar bokszoló sportszerűségére, hogy a kiszámolás után ő maga segítette fel Webbet. 

A kanadai Charlie Chase az első három percben komolyabb ellenfélnek tűnt, de egy kíméletlen horogütésbe belenézett a második menetben és így ez a küzdelem is hamar véget ért. Ezúttal is Papp volt az, aki segített felállni az ellenfelének a meccs után. A negyeddöntőben Petar Szpaszov majd a négy között az osztrák Oscar Herrera ugyan végigállták a 3x3 percet, ám esélyük sem volt megtörni a győzelmi sorozatot. 

Így érkezett el a Theunis van Schalkwyk elleni döntő, és bár a dél-afrikai az elődöntőben legyőzte a szovjet bajnokot, hamar meglátszott, hogy Papp szintjét nem éri el. Honfitársunk a második menetben padlóra is küldte ellenfelét, aki bár felkelt és átvészelte a kiírt menetszámot, minden esélyét elbukta a győzelemre. Papp László így könnyedén lett ismét olimpiai bajnok és szerezte meg a Helsinkiben szereplő magyar küldöttség 16., egyben utolsó aranyérmét. 

Egy ilyen tökéletes négy év után szinte törvényszerű volt, hogy be fog következni némi hanyatlás Papp pályafutásában. 1953-ban az Európa-bajnokságon kikapott Borisz Tyisintől, két évvel később pedig ki sem utazott a kontinensviadalra, miután Adler Zsigmondot nem engedték elutazni. Az olimpia évében aztán jött az újabb hideg zuhany: Varsóban kikapott Zbigniew Pietrzykowskitól. Némileg elkezdték leírni, így Melbourne-be nem kisebb céllal utazott ki, minthogy az első olyan ökölvívó legyen, aki három olimpiát is meg tud nyerni. 

A sorsolás szeszélye folytán az ausztrál fővárosban csak három mérkőzést kellett vívnia, először az argentin Alberto Sáenzzel nézett farkas szemet, akit a harmadik menetben kiütött. A négy között szembetalálta magát Pietrzykowskival, ez a meccs azonban nem olyan volt, mint a varsói, ahol a magyar nem volt teljesen felkészülve. A nagy riválisra az első és a harmadik menetben is számolni kellett, és bár végigállta a meccset. Papp egyhangú pontozással győzött és jutott be a döntőbe. A lengyel sportember később azt nyilatkozta, hogy a legjobb bokszolót Papp Lászlónak hívták, akivel valaha bokszolt. Ez azért is nagy szó, mert Rómában Muhamad Ali volt az, aki legyőzte őt a fináléban. 

A döntőben az amerikai színekben induló Puerto Rico-i José Torres várt a magyarok kiválóságára. Torres addig minden amatőr meccsét megnyerte és aláírt profi szerződéssel is rendelkezett (később világbajnok is lett), a döntőben azonban nem tudta megmutatni a tudása legjavát. A címvédő magyar végig uralta a meccset, amely bár végigment, végül megosztott pontozással zárult. Papp László így egy újabb olimpiai diadallal bizonyította be a kétkedőknek, hogy ő a legjobb. 

Ezt a páratlan tettet, hogy valaki három olimpiát is megnyer, mindössze két kubai ökölvívó tudta megismételni az elmúlt 60 évben: Teofilo Stevenson 1972 és 1980 míg Felix Savon 1992 és 2000 között diadalmaskodott három ötkarikás játékokon. 

Több nyugati ajánlatot is kapott, hogy álljon profinak, ám végül itthon is sikerült elintéznie, hogy hivatásosként is ringbe léphessen. 1957 és 1964 között összesen 29 mérkőzést vívott, ebből 27-et megnyert (15 ellenfelét ütötte ki), kétszer pedig döntetlenre végződött a meccse. Bokszolt többek között Párizsban, Madridban, Milánóban, Kölnben, Bécsben és Párizsban is és mindenhol óriási elismerést vívott ki magának (rajongói között voltak a Real Madrid játékosai és Jean-Paul Belmondo is). Az Európa-bajnoki címet 1962-ben szerezte meg a profik között és összesen hat alkalommal meg is védte az övet. Amikor úgy tűnt, hogy ringbe szállhat egy koppenhágai mérkőzésen a világbajnoki övért is, a magyar pártvezetés szertefoszlatva minden idők legjobb magyar bokszolójának az álmát, bevonta Papp versenyengedélyét. 



Visszavonulását követően edzősködött, 1969 és 1992 között a magyar ökölvívó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségét is betöltötte. Irányításához a sportág egyik nagy korszaka köthető: többek között az ő kezei alatt lett Gedó Györgyből olimpiai bajnok, Kovács Istvánból pedig világbajnok és Európa-bajnok.

Minden idők egyik legnagyszerűbb magyar sportolója élete utolsó éveiben Alzheimer-kórral küzdött, 2003. október 16-án hunyt el. 

https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/92486/pics/lead_800x600.jpg
ökölvívás,Olimpiai sztorik
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?