Vívás: Gerevich-Kovács-Kárpáti - egy trió, amely évtizedekre meghatározta a sportágat

Kálovics Tibor

A magyar kardvívókat csak a háború vagy az olimpiáról való eltiltás tudta letaszítani a dobogó tetejéről majdnem öt évtizeden keresztül. Ebből a páratlan korszakból mégis kiemelkednek azok az évek, amelyeket egy legendás trió meghatározott.

Fotó: https://www.facebook.com/vivomuzeum

Nehéz jelzőket találni arra a fölényre, amelyet a magyar kardvívók tanúsítottak a világgal szemben 1908 és 1964 között.  Egyéniben 56 éven keresztül csak honfitársunk lett az ötkarikás bajnok, míg a csapat 1908-ban és 1912-ben, majd az 1928-tól következő hét olimpián állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Fuchs Jenő (1908 és 1912), Pósta Sándor (1924), a tragikus sorsú Tersztyánszky Ödön diadalai is emlékezetesek, ám cikkünkben most az 1932 és 1960 közti érát fogjuk feleleveníteni. Mert volt egy vívó aki az ekkor rendezett valamennyi ötkarikás játékokról aranyéremmel térhetett haza, két fiatalabb társával pedig rettegett csapatot alkotott. 

Gerevich Aladárról van szó, aki a Los Angeles-i olimpiai keretbe alig 22 évesen került be. Beválogatását azonban nem lehetett megkérdőjelezni, mivel már négy évvel korábban magyar bajnok volt, 1931-ben pedig csapatban már világbajnoknak mondhatta magát. Édesapja idősebb Gerevich Aladár szintén vívó olimpikon volt, ám amíg az apa  csak hazai szinten volt sikeres párbajtőrvívó, addig fia hamar a világ egyik legjobbja volt. A Budapesten élő olasz mester Italo Santelli volt Gerevich legmeghatározóbb trénere, akinek az irányítása alatt vívómesterré vállt. Amíg ma egy vívó csak egy fegyvernemmel tud kiteljesedni, addig ő világklasszis kardozó és tőröző volt, de párbajtőrben is nyert egy csapatbajnoki címet.

Első olimpiáján még nem vett részt az egyéni küzdelmekben, így a páston kívülről nézhette, ahogy Piller György megnyeri az olimpiát, Kabos Endre pedig a harmadik helyen végez. Piller tudta, hogy ez az utolsó versenye és mindenképp meg akarta nyerni az olimpiai bajnokságot. Teljesítménye végig kiegyensúlyozott volt és teljesen megérdemelten érte el élete legnagyobb sikerét. 

A csapatba viszont bekerült a két dobogós valamint Petschauer Attila, Nagy Ernő és Glykais Gyula mellé. Ekkor még nem 45 találatig vívott egy csapat három tagja, hanem az a négyfős csapat győzött, amely először nyer meg 9 asszót, döntetlen esetén a jobb találati arány döntött. A házigazda amerikaiakat 13:3-as arányban sikerült legyőzni, majd az olaszok elleni presztízsmeccs, amely lényegében a győzelemről szólt 9:2-es magyar győzelmet hozott (Mindezt úgy, hogy négy párharc után 2:2 volt az állás). Gerevich a tőrben később olimpiát nyerő Giulio Gaudini ellen vívta a tizenegyedik asszót és kéttusnyi hátrányból győzött 5:3-ra. A lengyelek elleni 15:1-es párharc már csak puszta formalitásnak számított. 

Az egyéni versenyek szintén eltérőek voltak a ma látott 15 találatig menő, egyenes kieséses küzdelemtől. Az asszók öt találatra mentek, a vívók pedig körmérkőzést vívtak egymással. Berlinben az első körből még 35 vívó jutott tovább, majd a legjobb 18 juthatott be az elődöntőbe, végül pedig a legjobb 9 vívhatott egymással a döntőben. A maratoni küzdelem során három magyar is eljutott a végsőkig: Kabos Endre a 25 asszójából mindössze egyet veszített el és így megérdemelten lett olimpiai bajnok. Gerevich csak azért nem az ezüstérmet szerezte meg, mert több találatot kapott a döntő mérkőzései során, mint az olasz Gustavo Marzi. A negyedik helyen Rajcsányi László végzett. 

Rajcsányi szintén korszakos egyéniségnek számít a magyar vívósportban, bár egyéniben nem tudott aranyérmet szerezni, de három olimpián (1936, 1948, 1952) is fontos tagja volt az olimpiai bajnokságot nyerő csapatnak. 

Fotó: origo.hu

A három egyéni induló mellett Rajczy Imre került be a csapatba, valamint ekkor szerepelt először olimpián Kovács Pál és Berczelly Tibor. A szereplés ezúttal is címvédőhöz méltó volt, a dánok asszót sem tudtak nyerni a mieink ellen, de az osztrákok és a németek és a lengyelek elleni meccsek is maximum bemelegítésül szolgáltak. Jöhetett megint az olaszok elleni csata, amely ugyanolyan kimenetellel zárult, mint Los Angeles-ben. Az olaszok 4:3-ig folyamatosan vezettek, majd Kabos Endre négytusnyi hátrányból megverte Gustavo Marzit és így egál volt. Gerevich, Rajcsányi, Kabos és Rajczy megnyerte a maga asszóját, ám ezután két olasz győzelem következett, így Rajczy Imrének kellett vívnia a tizenharmadik párban. A fiatal magyar azonban magabiztosan győzte le  Aldo Masciottát és így megnyerte az olimpiát a magyar csapatnak. A győzelem után 2000 magyar énekelte a himnuszt a helyszínen, a rivális válogatott tagjai pedig meghajoltak a címvédők előtt. Az olimpia hőse több olimpián már nem indult, 1945-ben Argentínába távozott. 

A II. világháború miatt lehetetlen volt megrendezni az 1940-es és az 1944-es olimpiát, ráadásul két óriási tragédia is érte a magyar vívósportot: Kabos Endre a Margit-híd felrobbantásakor, míg a korábbi csapattag Petschauer Attila egy ukrajnai haláltáborban veszítette életét. Nagy kérdés volt, hogy ilyen előzmények után hogyan sikerül-e fennmaradni a csúcson.  Gerevich, Kovács, Rajcsányi és Berczelly megmaradtak a korábbi bajnokcsapatból, hozzájuk csatlakozott Papp Bertalan és Kárpáti Rudolf. 

Fotó: olimpia.hu

Egyéniben Gerevich, Berczelly és Kovács szerepelt ezúttal, mindhárman gond nélkül jutottak el az elődöntőig, ám Berczelly ott nagy meglepetésre búcsúzni kényszerült. A két versenyben maradó magyar egymás ellen kezdte a döntős párharcot, és bár Kovács 4:1-re is elhúzott, Gerevich megfordította az összecsapásukat. Ezután a rutinos Gerevich négy további győzelmet aratott, majd a francia  Jacques Lefevre-t is felülmúlta 5:3 arányban és így egyéniben is ő lett a legjobb. A bajnok később elmondta, hogy élete formáját annak a táviratnak köszönhette, amelyben tudatták, hogy felesége Bogen Erna (1932-ben bronzérmes női tőröző) megszülte második fiukat Pált (aki később ötszörös világbajnok kardvívó lett). A dobogóra az ezüstéremmel egyetlen találatról lemaradó Kovács Pál is felállhatott.  

A csapatverseny első körében a magyarok erőnyerők voltak, majd Argentína és Belgium ellen könnyedén jutottak a négyes döntőbe. A Nyilas Tiborral és Vitéz Györggyel felálló amerikaiak ellen 9:4 lett a végeredmény, jöhetett az olaszok elleni presztízsmeccs. A papírforma azonban ezúttal sem borult: az olaszok a párharc elején tartották a lépést, majd Gerevich, Kovás és Kárpáti is hozta magát. A döntő hőse azonban ezúttal Berczelly Tibor volt. A bohém természetű bajnok mind a négy olasz ellenfelét le tudta győzni és így oroszlánrészt vállalt abban, hogy a magyar csapat 9:4-es sikerrel védte meg a címét. A belgák elleni csörtéknek már nem volt tétjük, de a 9:1-es magyar siker jól tükrözte a csapatok közti különbséget. 

Berczelly egyénként egy méltatlanul keveset emlegetett alakja a magyar sportnak, pedig az eredményei többre predesztinálnák. A szakértők szerint technikailag nem állt olyan magas szinten, mint Kárpátiék, ám ha jó napja volt akkor legyőzhetetlen volt a páston. Nyolcszor nyerte meg egyéniben a magyar kardbajnokságot, többször mint bárki  és amellett, hogy mindhárom fegyvernemben jeleskedett, sportlövőként is szerzett magyar bajnoki címet. 

Fotó: MTI

Helsinkiben Kovács, Gerevich és Berczelly vágott neki az egyéni küzdelmeknek és mindhárman csoportgyőztesként jutottak be az elődöntőbe ahol szintén nem okozott gondot nekik a továbbjutás kivívása. A kilencfős döntő aztán az élete formájában vívó Kovács Pál diadalmenetét hozta, aki mind a nyolc asszóját megnyerte és végül veretlenül lett egyéniben is olimpiai bajnok. A második helyen Gerevich Aladár végzett, míg Berczelly Tibor állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Olyan, hogy egy nemzet vívói elhozzák mindhárom érmet kard egyéniben ezen kívül csak egyszer fordult elő: 1912-ben szintén három magyar állt a pódiumra. 

A csapatversenybe ugyanazt a hat embert nevezték, akit Londonban is. Portugália, Dánia, Németország és Franciaország sem volt méltó ellenfele a címvédőnek, de az amerikaiak is csak négy meccset tudtak megnyerni (9:4). Az elmúlt olimpiákkal ellentétben itt viszont nem az utolsó előtti, hanem az utolsó meccset vívhatta egymással a magyar és az olasz válogatott. Az itáliaiak megint jól kezdtek, ám 5:5 után Kovács és Gerevich is kikapott aktuális ellenfelétől és így úgy tűnt megszakadhat a nagy győzelmi sorozat. A magyar vívók azonban magukra találtak: Berczelly Tibor Renzo Nostinit, míg Kovács Pál pedig Roberto Ferrarit alázta meg 5:0-s győzelmével. 

A képlet egyszerű volt, ha az addig mindhárom asszóját elbukó Gerevich Aladár legyőzi Vincenzo Pintont, akkor a magyarok számára megvan a győzelem. (8:8 esetén a találati arány döntött, amely sokkal jobb volt magyar részről.) Gerevichnek nem ment a vívás ezen a napon, ráadásul kellemetlen ellenfélnek is tartotta vetélytársát. Pinton 3:2-ig jobban is tartotta magát, ám a magyar vívófenomén ekkor megvillantotta, hogy miért ő a legjobb. Sorozatban három tust adva ellenfelének bebiztosította az újabb diadalt. 

Berczelly és Gerevich még egy bronzéremmel tették teljessé a gyűjteményüket, amelyet a tőrcsapat tagjaként szereztek meg. 

Fotó: NLa.gov.hu

1956-ban aztán a címvédő Kovács és a londoni bajnok Gerevich mellett Kárpáti Rudolf mutathatta meg tudását az egyéni versenyek során. A legjobb formának Kárpáti örvendett, mivel mind a 12 asszóját megnyerte a döntőig vezető úton, de Gerevicshnek és Kovácsnak sem okozott túl nagy gondot, hogy bejussanak a legjobb kilenc közé. A két korábbi bajnok reményei hamar elszálltak, Gerevich ötödikként, Kovács hetedikként végzett, Kárpátit viszont nem lehetett megállítani. Egy vereséget ugyan elszenvedett, de így is magabiztosan diadalmaskodott a lengyel Jerzy Pawłowski és a szovjet Lev Kuznyecov előtt. 

A három nagy veterán mellett ezúttal már nem Rajcsányiék szerepeltek, hanem Magay Dániel, Hámori Jenő és Keresztes Attila. Az elődöntőben csak az amerikaiakat kellett legyőznie a magyaroknak,  a legjobb négy közé viszont nem jutottak be az olaszok. A franciák megint nem voltak egy súlycsoportban a mieinkkel (12:4), és a szovjetek elleni párharc is csak azért lett 9:7, mert az utolsó három asszót már nem vívták le a magyarok. Ezúttal is az utolsó párharc döntött az aranyról, ám a lengyelek sem álltak Gerevichék útjába. A párharc első 6 asszóját magyar vívó nyerte, majd ugyan 8:4-re feljött az ellenfél, ám Kovács újabb győztes csörtéje után lehetett ünnepelni az olimpiai győzelmet. 

Gerevich, Kovács és Kárpáti hazatértek, Magay, Hámori és a kiemelkedő teljesítményt nyújtó Keresztes viszont külföldön maradt a forradalom miatt. A három legenda végül úgy döntött, még teljesít egy olimpiai ciklust együtt: Gerevich 50, Kárpáti 40, Kovács pedig 48 évesen utazott el Rómába. 

Az akkor már a fiatalok által is csak "Ali bácsinak" nevezett Gerevich részvételének jogosságát néhányan megkérdőjelezték, ő azonban bizonyított és kivívta a kvótát egyéniben is. Rajta kívül még fiatal tanítványa Horváth Zoltán és természetesen a címvédő Kárpáti vágott neki a római küzdelmeknek egyéniben.  A sorsolás a sok résztvevő miatt ezúttal még bonyolultabb volt mint korábban: összesen négy körmérkőzéses sorozaton kellett túljutnia annak, aki a döntőbe akart kerülni. Mindhárom magyar vette az akadályokat az elődöntőig, ahol azonban Gerevich kiesett, miután kikapott többek között az ifjú Horváthtól is, majd a hármas holtverseny után nem tudott továbblépni. 

A nyolcfős finálét Kárpáti Rudolf ezúttal is uralta, hét meccséből ugyan kettőt elbukott, de így is magabiztosan védte meg a címét. A második helyen viszont négyes holtverseny alakult ki. A négy éremvárományos újra pástra léphetett, és végül jobb találati arányának köszönhetően Horváth Zoltán állhatott fel Kárpáti mellé a dobogó második fokára. 

Horváth Zoltán egyértelműen a jövő legnagyobb reménységének számított ekkor. Alig 20 évesen (1957) került be a válogatottba és már kétszeres világbajnokként utazott Rómába. Az olaszországi ezüstérem után jó úton haladt afelé, hogy Gerevichhez hasonló klasszis váljon belőle és ezt 1962-ben egy egyéni vb-győzelemmel is bizonyította. A tokiói olimpia évében azonban súlyos autóbalesetet szenvedett és bár visszatért (még egy vb-t nyert csapatban), de korábbi nagy sikereit nem tudta megismételni. 

A három veterán és Horváth mellé Mendelényi Tamás, és Delneky Gábor képviselte a magyar színeket a csapatverseny során. A címvédő csapatban égett a bizonyítási vágy, ugyanis egy évvel korábban a Budapesten rendezett világbajnokságon a lengyelek legyőzték őket. Az ötkarikás játékokon a belgák és a románok egyaránt 9:3-as verést kaptak a magyaroktól, majd az olaszokat 9:6-ra sikerült legyőzni a négy meccset is nyerő Mendelényi vezérletével. 

Nem kezdődött azonban valami jól a lengyelek elleni finálé, tekintve, hogy az ellenfél 3:0-ra elhúzott. Ekkor viszont Horváth Zoltán következett, aki valamennyi asszójában jobb volt ellenfelénél. Az ő teljesítményéhez Kárpáti és Mendelényi kető-kettő, Kovács pedig egy sikert hozzátett, így 9:7-el a magyar csapat megint címet védett. 

Ez a diadal igazi mérföldkőnek számít: egyrészt ez volt a magyar sporttörténelem 75. olimpiai aranyérme, másfelől pedig a magyar vívósport három korszakos egyénisége ekkor vívott utoljára egy csapatban. 

Fotó: olimpia.hu

Gerevich Aladár minden idők legeredményesebb magyar olimpikonjaként, hétszeres ötkarikás bajnokként és tizennégyszeres világbajnokként (1935-ben, 1951-ben és 1955-ben nyerte meg a kard egyénit) döntött a visszavonulás mellett. Fiaiból szintén vívókat nevelt a már említett Pál két olimpiai bronzérmet szerzett a világbajnoki címei mellett, György pedig olyan kiváló vívók karrierjét egyengette, mint Szilágyi Áron és Szatmári András. 1991-ben hunyt el, 81 éves korában. 

Kovács Pál a hat olimpiai győzelme kilenc világbajnoki cím (1937 és 1953 az egyéni sikereinek az éve) tette le a kardot. A "Fuxi" becenevű vívózseni 1995-ben távozott az élők sorából. 

A nagy hármas legfiatalabb tagja Kárpáti Rudolf ekkor még úgy döntött, hogy folytatja pályafutását. Utoljára 1961-ben volt válogatott, amikor a csapattal harmadik helyen végzett a világbajnokságon. 

A római győzelemmel ért véget a magyar kardcsapat sikere, ezt követően kardozóink csak 1988-ban tudtak ismét olimpiát nyerni csapatban. Az egyéni sikersorozat Pézsa Tibor révén folytatódott Tokióban, hogy aztán azt a sikert is egy 28 éves pauza kövesse kardban. Az 1960-as évek közepére ugyanis a magyar vívás legsikeresebb fegyvernemévé a párbajtőr vállt, azonban ahogyan mondani szokták: az már egy másik, de hasonlóan szép történet. 

https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/92718/pics/lead_800x600.jpg
Olimpiai sztorik,vívás
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?