Birkózás: kosárlabdázóból vált a sportág legendájává a tragikus sorsú óriás

Kálovics Tibor

Kozma István ifjúsági válogatottságig vitte kosárlabdázóként, ám szerencsére még időben a birkózást választotta és lett kétszeres olimpiai bajnok. Tokió és Mexikóváros legjobbja mindent megnyert, amit lehetett, ám sikerekben gazdag életútja sajnos túl hamar ért véget. 

Fotó: pestisracok.hu

Kozma István 1939. november 27-én született Budapesten. Sportolói pályafutását kosárlabdázóként kezdte a Ganz-Mávagban és hamarosan az utánpótlás válogatottnak is tagja lett. Keresztes Lajos hatására kezdett el birkózni, az 1928-as olimpián aranyérmet nyerő legenda ugyanis látott potenciált a mackós termetű fiatalemberben. Az első edzését a Vasasban teljesítette, ám a másodikra ígérete ellenére nem ment el, amiért Keresztes nyilvánosan lekevert neki egy pofont a villamoson. Végül 18 évesen döntött végleg a birkózás mellett és ez később a magyar sporttörténelem egyik legjobb döntésének bizonyult. 

Alig két évnyi versenyzés után 1959-ben már kötöttfogású magyar bajnoknak mondhatta magát, majd az olimpiára is kijutott. Rómában még némileg rutintalanul küzdött, de így is a negyedik helyen zárt. Egy évvel később a yokohamai világbajnokságon már veretlen maradt, ám mivel két vetélytársánál nehezebb volt, így a harmadik helyre rangsorolták. 1962-ben aztán bekövetkezett a nagy áttörés a pályafutásában: a vb-n legyőzte a szovjet Anatolij Roscsint és a szabafogásban olimpiai bajnok Wilfried Dietrichet és így megszerezte élete első világbajnoki címét. 

A vb-n elért siker némileg a fejébe szállt és Matura Mihály szakfelügyelő kitette a válogatott keretéből a friss világelsőt, mondván ebből majd tanulhat. Csapattársai szintén fegyelmezetlennek tartották, ő azonban nem hallgatott senkire 

Márciusban ugyanis a Népsport arról írt egy hazai verseny megnyerése után, hogy az alapozás idején fegyelmezetlen volt, késett az edzésekről, ezért Matura Mihály szakfelügyelő a saját érdekében kirakta a válogatott keretből a versenyzőt. Kozma egy ideig nem szakított korábbi életvitelével, ám amikor címvédőként nem tudott dobogóra állni az 1963-as világbajnokságon, elgondolkozott a kritikákon. A pedagógia megtette a hatását és egyre komolyabban kezdte venni a felkészülést: ha kellett három ellenfél ellen edzett, majd utána súlyokat emelgetett és végül a lábát kezdte el terhelni. 

1964-re az ország legjobb nehézsúlyú birkózója volt mindkét fogásnemben, ám ő természetesen a kötöttfogásúak között akart a világ legjobbja lenni. Az év elején azonban kiújult a két évvel korábbi sérülése, nem tudott rendesen edzeni, ráadásul nyáron meghalt az édesanyja. Ő azonban megfogadta, hogy ott lesz Tokióban, még akkor is, amikor az utolsó itthoni edzésen megroppant a lába. A Sportkórházban figyelmeztették, hogy amennyiben akar indulni az olimpián, akkor nemcsak az ellenfeleire, de a lábára is fokozottan kell ügyelnie. Társaihoz képest később érkezett Japánba, de egyértelműen az olimpiai győzelem lebegett a szemei előtt. 

Tokiói menetelését Tsuneharu Sugiyama ellen kezdte meg és a hazai pályán küzdő japánt alig két perc alatt legyőzte, majd a török Hamit Kaplant leléptették ellene. A két könnyed siker után jött az első komolyabb ellenfél, ám Wilfried Dietrichet is sikerült pontozással felülmúlnia. A csehszlovák Petr Kment szintén nagy tehetségnek számított (később olimpiai bronzérmet szerzett), ám ő sem bírta két és fél percnél tovább Kozma ellenében. 

Sikerének köszönhetően Kozma bejutott az olimpiai döntőbe, ahol megint nagy riválisa a Anatolij Roscsin nézett farkasszemet vele. A finálét alig 30 perccel azután rendezték, hogy Polyák Imre megnyerte az olimpiát, így Kozma lelkileg még jobban feldobódva állhatott a szőnyegre. Az akkori szabályok szerint a szovjetnek mindenképpen le kellett győznie őt, mert Kozma több tusgyőzelemmel jutott el a fináléba. 

Kozma jól taktikázott a 10 perces küzdelemben, és bár ellenfele egyszer elkapta a derekát, de nem tudott akciót végrehajtani. A két óriás 10 percen keresztül tusakodott egymással, ám pont nem született. A mérkőzésvezető kihirdette a döntetlent és ez azt jelentette, hogy Kozma István olimpiai bajnok lett. Az új bajnok már ekkor is roppant népszerűnek számított sporttársai körében, így a diadalát követően a birkózók mellett Zsivótzky Gyula és Varjú Vilmos dobóatléták is a szőnyegen ünnepelték a 135 kg-os birkózót. 

Lelkesedése az olimpiai győzelmet követően sem csökkent, azonban 1965-ös világbajnokságon és az 1966-os Európa-bajnokságon is "csak" a második helyen végzett. Az Eb-döntőben a szovjet Nyikolaj Smakhov ellen szenvedett vereséget, ám Toledoban a világbajnokságon visszavágott és ismét a világ legjobbja lett. Kozma 1967-ben az Új-Delhiben rendezett világbajnokságon és a Minszkben rendezett Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre és Magyarországon az év sportolójának is megválasztották. Az olimpia évében rendezett kontinensviadalon aztán újfent ezüstérmes lett. 

A mexikóvárosi ötkarikás játékok előtt aztán a "Picinek" becézett birkózó megint megsérült, miután rácsapták a kezére a busz ajtaját, ráadásul a térde megint nem volt száz százalékos. A sérülések ellenére is ott volt az utazó keretben és összeszorított fogakkal küzdött ellenfeleivel. Tussal győzött a román Konstantin Buchou, a japán Yorihide Isogai  és a francia Raymond Uytohage és a bolgár Stefan Petrov ellen is, a középső két ellenfele ráadásul egy percig sem bírta ellene a szőnyegen. 

Fotó:MTI

Mivel a másik ágon Anatolij Roscsin jutott el a fináléig, így megismétlődött a négy évvel korábbi olimpiai döntő. A képlet ezúttal is hasonló volt, mint Tokióban, vagyis a magyarnak a döntetlen is elég volt a végső diadalhoz. A negyedik percben azonban Kozma nehéz helyzetbe került, miután megintették passzivitás miatt. Ezt követően taktikát váltott és a második menetben elkezdett rohamozni, ám riválisa bontani tudta az akciókat. Roscsin azonban elkövette azt a hibát, hogy többször is kifordult a címvédő támadásaiból, és ezért őt is megintették. Mivel 10 perc után is döntetlen állt az eredmény jelzőn, így Kozma István Mexikóban is aranyérmes lett és a súlycsoport első bajnoka lett, aki címet tudott védeni. 

Az olimpia évében megházasodott, felesége Szalatnai Judit Európa-bajnoki bronzérmes evezős, magyar bajnok sífutónő volt. 

Kozma sérülései a címvédést követően újfent kiújultak, így az 1969-es évet kihagyni kényszerült, ám nem titkolt célja volt, hogy ott legyen Münchenben. A felkészülést ezért a következő évben elkezdte, ám megfázás miatt nem tudott szerepelni a Felszabadulási emlékversenyen.

A versenyen nézőként vett részt, majd hazavitte edzőjét Keresztes Lajost és elindult, hogy barátaival Latinovits Zoltánnal és Rutkay Évával töltse a délutánt. Út közben azonban karambolozott:  az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésében ütközött a 15-ös busszal. A kocsiból még kiszabadította magát, ám nem sokkal később elájult. 

Azonnal kórházba szállították, ahol megoperálták, ám kiderült, hogy súlyos bordatörései mellett, egyetlen normálisan működő veséje is megsérült. Szervezet végül négy nappal a baleset után szervezete 1970. április 9-én adta fel a küzdelmet. 

Kozma Istvánt, a magyar birkózósport egyetlen kétszeres olimpiai bajnokát Budapesten,az Új köztemetőben helyezték örök nyugalomra. 

Címkék: Olimpiai sztorik
https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/93494/pics/lead_800x600.jpg
Olimpiai sztorik
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?