Kajak-kenu: Szabó Gabriella nem lesz ott Tokióban, mert visszavonul

Kálovics Tibor

A mai napon bejelentette visszavonulását Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, aki döntését a tokiói olimpia elhalasztásával indokolta. 

Fotó: MTI

A 33 éves sportolónő ma délelőtt tartott sajtótájékoztatót Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke és Őze István, az Újpesti Torna Egylet klubigazgatója társaságában, ahol bejelentette elhatározását. 

"Hosszú ideje érlelődött bennem ez a döntés. Az utolsó olimpiai ciklus nem úgy sikerült, mint a korábbi három és az én életembe drámaként köszöntött be a tokiói játékok elhalasztása. Két hónapig húztam a döntést, de végül úgy határoztam, hogy lezárom a mögöttem lévő 25 évet."

- indokolta döntését az utóbbi évtized egyik legsikeresebb magyar sporotlónője. 

Szabó Gabriella a KSI-ben kezdte pályafutását , majd a Dunaferr SE, a Bp. Honvéd és végül az UTE kajakozójaként versenyzett. Pályafutása során három olimpiát nyert 2012-ben és 2016-ban négyesben, 2012-ben párosban lett ötkarikás bajnok, 2008-ban pedig tagja volt az ezüstérmet szerző négyesnek. 

Világbajnokságokon összesen 11 érmet szerzett 2007 és 2015 között, közte kilenc aranyat (hatot párosban, hármat négyesben). Európa-bajnokságokon szintén kilenc aranyérmet gyűjtött össze, valamint 2015-ben Európa Játékokat is nyert. 

Címkék: kajak-kenu
https://tokio2020.blogstar.hu/./pages/tokio2020/contents/blog/96478/pics/lead_800x600.jpg
kajak-kenu
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?